.jpg) |
KÁDEREK - Indul az őszi turné! 2 hónap, több, mint 10 állomás. Erőtrió!
Szeptember 3-án a Rocktogonban nyitottuk meg az őszi turnénkat. Kemény, amolyan 3 aspirines buli volt..
Egy olyan koncertsorozat után szeretnénk visszahúzódni az új lemez elkészítéséhez, amilyen még nem volt a zenekar történetében. Az első, több mint 10 állomásból álló önálló turnénkra indulunk és szeretnénk kiadni magunkból minden energiát, amit a helyszínekre magunkkal viszünk! A lelkesedésünket mi sem mutatja jobban, hogy már szó van egy esetleges novemberi folytatásról is..
A banda néhány év alatt eljutott a három gitáros (+basszus) formációtól a klasszikus punk felállásig, vagyis egy igazán letisztult, hamisítatlan, lendületes punk rock műsort hallhattok majd tőlünk. A legkedveltebb dalok mellett valószínűleg megismerhettek majd újabb szerzeményeket is, ráadásul, aki eljön valamelyik bulira, az nem csak CD-t vagy pólót vihet haza, hanem megtudhatja azt is, hogy mit jelent a turné címe!
|
Szólj hozzá!
Itt beléphetsz vagy itt regisztrálhatsz!