A Dropkick Murphys is új lemezzel jelentkezett, melynek anyagát épp Európában mutatják be a közönségnek. A Going Out In Style kulisszatitkairól a zenekar vokalistája Al Barr lebbentette fel a fátylat.

Először is, hogy vagy, Al?
Kösz jól, mostanában elég elfoglalt vagyok. Nemsokára kezdődik a turné, szóval sokat próbálunk.
Az új lemez, a Going Out In Style márciusban jelent meg. Beszéljünk egy kicsit róla! Meghallgattam, nagyon tetszik, de igazából kevés újdonságot mutat a korábbi anyagaitokhoz képest. 
Azért vannak különbségek, attól honnan nézzük. Először is ez egy konceptlemez, Cornelius Larkin kitalált karaktere köré építve. Ezen kívül most először dolgoztunk együtt egy producerrel (Ted Hutt) a felvételeknél, ez elég egyértelműen kiviláglik, ha meghallgatod a lemezt. Ezúttal hatalmas hangzást sikerült kreálni. A szart is kipréseltük a témákból!
Hogyan jutott eszetekbe Cornelius Larkin karaktere és a konceptlemez ötlete?
A mostani a hetedik stúdióalbumunk, általában két évenként jövünk ki új anyaggal, bár a legutolsó lemezünk három éve jelent meg. Szóval mikor hozzákezdtünk a lemez megírásához, fogalmunk sem volt hová fog kifutni ez az egész. Hogyan tudnánk ezúttal valami újat hozni? Hogyan múlhatnánk felül magunkat, elkerülve az önismétlés csapdáját? Ezek a kérdések mind felmerültek a legelején. A Going Out In Style az első dalok között volt, amit összeraktunk, mikor rájöttünk, hogy a szöveg alapján megalkothatunk egy karaktert. Így jött az ötlet, hogy milyen jópofa lenne, ha egy történetet végigvezetnénk a lemezen. Cornelius tehát megszületett.
Mikor kezdtetek el dolgozni az új lemezen?
A tavalyi év augusztusának harmadik hetében feküdtünk rá a témára komolyabban. Persze addig is gyűjtögettük az ötleteket, a legutolsó lemezünk kiadása óta én is folyamatosan írogattam a szövegötleteimet, így benne is maradtam a rutinban. Mindenki tette a dolgát, otthon molyoltunk, aztán augusztusban összejöttünk és a közös munka meg sem állt decemberig.
Valahol azt nyilatkoztad, hogy már jó pár lemezen túl vagytok, emiatt nem kell minden alkalommal újraalkotni a zenekar hangzását, mert az jól és rosszul is elsülhet. Mégis megfordult a fejetekben az új anyag írásakor, hogyan lehetne a témákat valahogy másként elővezetni, hogy frissebbnek hassanak?
Nézd, a zenekaron belül azt gondoljuk, hogy ami jól működik azt felesleges javítgatni. Persze ennek ellenére is érdekelnek a zenei kihívások. Nálunk ugye adott a stílus - punk rock zene ír folk behatásokkal, szóval tudhatod, mire számíthatsz tőlünk. Néhányan azt mondják ránk, hogy mi vagyunk az ír-punk Ramones vagy az ír-punk AC/DC, meg hasonlók. Persze ez óriási megtiszteltetés, másrészről viszont továbbra is keressük a kihívásokat és igyekszünk érdekesek maradni a rajongók számára. Mondjuk ezzel a lemezzel nem lesz gond ebből a szempontból. Nem hiszem, hogy kétszer ugyanolyan lemezt készítettünk volna. Persze egyre nagyobb kihívást jelent valami újat és érdekeset hozni.
Amikor megvoltak a felvételek és a keverés, ott volt a kész anyag, leültetek és végighallgattátok az elejéről a végéig, milyen gondolatok játszódtak le bennetek?
Vicces, mert amikor a lemezen dolgozol, megírod a számokat, felveszed őket, egy idő után megunod az összeset, elvesztik az újdonság varázsát. A múltban legalábbis ez volt a jellemző. Az új lemez témáival kapcsolatban viszont mindegyikünk tele van várakozásokkal. Olyan fajta várakozás van bennem, ami korábban nem volt jellemző. Folyamatosan hallgatom az új számokat és nem tudom megunni ıket. Tudom, hogy a többiek is így vannak ezzel. Mindegyikünk alig várja, hogy élőben játsszuk az új dalokat.
Király! Meghívtatok néhány vendéget is a felvételekre. Ott volt Fat Mike a NOFX-bıl, Chris Cheney a The Living End-ből, és a humorista Lenny Clark. Miért döntöttetek épp mellettük?
Mindenki másképp került a képbe. Már évekkel ezelőtt, a Sing Loud, Sing Proud lemeznél felmerült az ötlet, hogy vendégeket hívjunk a stúdióba. Emlékszem is, hogy elküldtük a felkéréseket, persze mindenki elutasított, de nem vettük magunkra, viccesnek gondoltuk mindezt. Ez alkalommal is szerettünk volna vendégeket felkérni a lemezhez, így számba vettük, kik jöhetnek szóba. Fat Mike-ot ismerjük, együtt golfoznak Ken-nel, mikor ugyanazon a fesztiválon játsszunk, vagy mikor ők Bostonba jönnek. Szóval vele már adott volt ez a kapcsolat, ezért javasoltam, hogy kérjük fel Fat Mike-ot, az annyira király lenne... Ken erre azt mondta „óriási ötlet, fel is hívom mindjárt!” Chris Ceney-vel akkor kerültünk kapcsolatba, mikor felvettük a vokálokat az 1953 című számhoz. Chris Cheney annak a stúdiónak a tulaja Melbourne-ben, ahol a felvételek zajlottak. Szóval állandóan ott lógott velünk, így adódott a dolog, hogy felkérjük a közreműködésre. Ami azt illeti, elég jól helytállt. Lenny pedig tulajdonképpen Kenny barátja, egyszerűen csak rákérdezett nála, Ő meg egyből belement, ennyi.
És Bruce Springsteen hogy került a képbe?
Bruce-szal már régóta kapcsolatban állunk. Legalább 2006 óta azt hiszem. Valahol olvastuk, hogy Bruce nagy rajongója a zenekarnak. Legalábbis a fia Evan mindenképp, ezért üzentünk nekik, hogy nem akarnának-e eljönni a koncertünkre. 2006-ban épp a St. Patrick napi koncertjeinket toltuk Bostonban, mikor úgy volt, hogy eljönnek. Vicces volt, amikor a turnémenedzser azzal hívott fel, hogy Bruce már a limuzinjában ül és felénk tart. A következő hívás viszont már arról szólt, hogy Bruce visszafordult, mert hóviharba keveredett. Mi meg erre csak álltunk, és néztünk egymásra – a picsába! Aztán 2007-ben mikor kijött a Meanest Of Times épp New Yorkban voltunk, a Roseland Ballroom-ban nyomtunk egy pár bulit. Az egyikre eljött Bruce is, találkoztunk vele a színpadra lépés elıtt. İ is meghívott minket a bostoni koncertjére. Szóval innentől datálható a kapcsolatunk. A nótaírás folyamán fel is merült, hogy milyen jó lenne Bruce-al dolgozni. Csak nem lesz belőle sértődés, maximum azt mondja, hogy nem érdekli a dolog, szóval küldtünk neki egy e-mailt, és meglepetésünkre igent mondott. Szóval így alakult, tök király.
Bruce az amerikai zene történelmének szerves része.
Kétségkívül Ő egy ikon. Munkásosztálybeli mint mi, Ő kaparta össze a vagyonát, nem másoknak köszönheti. Sok közös dolog van bennünk az értékrendünk tekintetében is.
Épp túl vagytok a St. Patrick-napi show-kon, már mszinte hagyomány nálatok ez a koncertsorozat. Még mindig különös jelentősége van számotokra, ha otthon, Bostonban játszhattok?
Igen, sıt a St. Patrick napi koncertek egyre fontosabbak, hiszen már hagyománnyá váltak nálunk. Őrület, de minden jegy elkel elővételben ezekre a koncertekre. Szinte csodálkozom, hogy a srácok nem unják meg ezeket a fellépéseket, de nem úgy néz ki, hogy elegük lenne belőlük.
A St. Patrick napi koncertek után Európa felé veszitek az irányt?
Igen, Európában kezdünk, népszerűsítjük a lemezt. Még nincs minden dátum lefixálva. Nem tudom hol fogunk felbukkanni, de a következő egy évben biztosan úton leszünk.

(Az interjú eredetileg az ampmagazine.com oldalon jelent meg. A közlést engedélyezte: Lisa Root és Jason Walsh. Fordította: -bt-.)

www.dropkickmurphys.com
www.myspace.com/dropkickmurphys

Dropkick Murphys diszkográfia
1997 Do Or Die
1999 The Gang’s All Here
2001 Sing Loud Sing Proud
2002 Live On St. Patrick’s Day From Boston
2003 Blackout
2005 The Warrior’s Code
2007 The Meanest Of Times
2010 Live On Lansdowne
2011 Going Out With Style

Megosztanád az ismerőseiddel?

Oszd meg ismerőseiddel: